Hétvégétől a talajon is melegszik, vasárnap délen már 11-13 fok is lehet

Jelenleg több ezer kilométeres kiterjedésű, északkelet-délnyugat tengely mentén húzódó, több középpontú magas nyomású zóna alakítja időjárásunkat.  A felettünk lévő egyik centruma fokozatosan kelet felé helyeződik és hátoldalán több fokkal enyhébb levegő érkezik. Ez a melegedés már a magasban elkezdődött, azonban a leszálló légmozgások hatására a talaj közeli légrétegekben megülepedett az a hideg, nyirkos levegő, ami egyelőre nem engedi napsütés hiányában erősödni a felmelegedést.
Hétvégétől azonban megmozdul a légkör és fokozatosan az északkeleti megyékben is lassú olvadás kezdődik, az alsó légrétegekben is megindul az átkeverés, és nagy területen feltámad a déli szél.
Ennek elsődleges oka a Skandináv-félsziget felett örvénylő ciklonrendszer lesz, melynek kezdetben a melegszektorában helyezkedünk el, később viszont megérkezik a hidegfront és megerősödő, viharossá fokozódó északnyugati széllel ismét visszaesik a hőmérséklet, azonban tartósan hideg, téli idő várhatóan nem alakul majd ki, gyakran váltják egymást meleg- és hidegfrontok a következő 10 napban.

A fronttérképen látható ahogyan az M betűvel jelölt terület, azaz magas nyomás terül el közelünkben, a frontvonalak messze északra haladnak, illetve a Földközi-tenger felett látható egy sekély okklúzió a rózsaszín vonallal jelölve, ám ennek ránk nem lesz hatása ezúttal.

Az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékletek pedig jól mutatják az elég határozott légtömegcserét, vagyis hol enyhébb, hol hidegebb levegő ér el minket, de az igazán fagyos, hideg léghullámok messze északra maradnak.

Ma, csütörtök délután folytatódik a ködös, borongós jellege az időjárásnak az ország túlnyomó részén. Napsütés kevés helyen lehet, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti határvidéken.  Számottevő csapadék nem hullik, kevés helyen hószállingózás, kisebb havazás, ónos- ködszitálás ugyan kialakulhat. Síkos útszakaszokkal találkozhatnak a járművel útnak indulók, ezért legyünk nagyon óvatosak!
A déli, délkeleti szél mérsékelt marad, élénkebb lökések Északnyugat-Magyarországon valószínűek.
A maximumok +2, -3 fok között szóródnak.
Éjjel változás nem ígérkezik, tartja magát a ködből képződött alacsony szintű rétegfelhőzet, és ismét sűrűsödnek a ködmezők. Zúzmara lerakódás, hószállingózás, ónos- ködszitálás bárhol előfordulhat. A hajnali órák hőmérsékletei  -2, -7 fok között alakulnak, de a fagyzugos, hóval fedett északkeleti országrészben -10, -12 fok körüli értékekre is számíthatunk.

Ez is érdekelhet!  Ma is marad a hűvös idő, záporesők is kialakulhatnak
Fotó: Daragó Szabolcs- MetKép-> A ti csoportotok

Pénteken változás nem történik, folytatódik a borús, ködmezőkkel tarkított légköri helyzet. Bár a magasban több fokkal enyhébb levegőt szállít a délies szél, ennek hatása csak a dél-magyarországi területeken kezd még érezhetővé válni. Északkelet-Magyarországon  ezzel szemben semmi változás nem történik. Délen ahol elvékonyodik a rétegfelhőzet, ott + 5 fok felé emelkednek már a csúcsértékek, míg a köddel érintett északkeleti tájakon napközben is fagyni fog gyengén.  A magasban fátyolfelhőzet csúszik a rétegfelhőzet felé délnyugat felől.
Érdemi csapadék továbbra sem lesz, szitálás, hószállingózás, némi szemcsés hó hullhat a ködös tájakon, ami leplet képezhet.

A hétvégén elkezd élénkülni a déli, délkeleti légmozgás. Eleinte csak nehezen és kevés helyen vékonyodik el a rétegfelhőzet, így napsütésre a hétvége első napján csak elvétve van esély hosszabb-rövidebb időre. Északkeleti megyéinkben is zsugorodik a köd, ám ott még napközben is fagypont közelében maradnak az értékek. Máshol +4, + 8 fok között szóródik.

Fotó: Szilvási Tibor- MetKép- > A ti csoportotok

Vasárnap sokfelé feltámad és megélénkül a déli szél, erősebb lökések is kísérhetik az esti óráktól. Sok lesz felettünk a felhő, átmeneti, hosszabb-rövidebb napsütés elszórtan lehetséges a délebbi megyékben. Számottevő csapadék nem valószínű, északkeleten ahol még előfordulnak eleinte ködmezők, ott lehet szitálás, hószállingózás.
Minél délebbre haladunk, annál magasabb hőmérsékleteket mérhetünk, az Alföld déli részein +11, +13 fok sem kizárt, míg északabbra zömmel  -1, +7 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála. Leghidegebb az északkeleti részek köddel érintett körzeteiben valószínű, de ott is egyre kisebb részre korlátozódik.


A jövő hét elején, hétfőn országszerte enyhébb, délen szinte kora tavaszias hőmérsékletek mellett egyre többfelé ered el az eső. +3, +12 fok közé emelkedik a csúcshőmérséklet.
Keddre virradóra hidegfront érkezik, viharossá fokozódik az északnyugati szél, viszont komoly lehűlés nem mutatkozik. Eső, zápor, később a hegyekben és északkeleten esetleg egy-egy futó hózápor kísérheti útját.

Vasárnaptól megszűnnek az ország egy részén az éjszakai fagyok, és napközben is az évszakos átlag felett alakulhat több fokkal a hőmérséklet. Végig északkeleti  tájainkon lehet az alacsonyabb a hőmérséklet, míg délen mérhetjük a magasabb értékeket.

Ez is érdekelhet!  Folytatódik a hűvös idő, elszórt záporokkal
Fotó: Szilágyi Hajnalka-> MetKép-> A ti csoportotok


Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Források: wxcharts.com, OMSZ, MetKép-> A ti csoportotok

Borítókép: Nagy Mariann Mara