Segítség a fotózáshoz! 🤔

Nos, mivel a csoport meglehetősen aktivizálta magát és lelkesen kapja le a természetet, úgy gondoltam illik egy kis segítséget adni azoknak, akik szeretnének még jobb és szebb képeket készíteni.
Első körben a telefonos fotózás témáját boncoljuk ki, mivel a többség így űzi ezt a hobbit.
Persze mondják, hogy telefonnal nem lehet olyan képeket lőni, mint kamerával, nos részben igaz, de manapság már az új gépek nagyon profi fotókra képesek egy kis játékkal.

Csak, hogy legyen itt valami random telefonos kép:D


Nekiállunk fotózni, figyeljünk rá, hogy egyenes legyen a kép és ne derékszögű, mert jóval jobban mutat majd. Erre a legtöbb készülék kamerán belüli beállításaiban rendelkezésre áll egy “rácsvonalak” opció, szerintem a 3×3 a legjobb.

Ezt követően nézzük meg, mit akarunk lefotózni és fókuszáljunk arra. Ezt általában úgy érhetjük el, hogy addig nyomogatjuk a képernyőn a lekapni kívánt objektumot, amíg végre nem éles a kép.
Persze van, hogy túl fényes vagy túl sötét a kép bizonyos része, de ezen is lehet állítani. Ha a képernyőn a világos területre nyomsz általában automata átállítja a képet ahhoz a fényviszonyhoz és a többi részt elsötétíti, ha a sötét részre nyomsz, akkor fordítva. Utóbbival érdemes figyelni, mert pl. ha naplementét fotózol és a tájra nyomsz, inkább amolyan atomrobbanás képet készítesz a napról ellenben látod majd a bokrokat, ami felesleges. Szóval például egy naplemente fotózásnál nyomj a napra, szebb lesz! Legtöbb esetben ilyenkor a telefon további finomítást enged a képen ábrázolt apró kis izével vagy hasonlókkal. Húzogatni kell azt az izét és kedvedre állíthatod a fényeket. 🙂

Több telefonon van az időjáráshoz való beállítás vagy éppen éjjeli és nappali.

Zivatar és felhő fotózásnál is a fent említett játékokat érdemes próbálgatni és figyelni, hogy ne boruljon fel az a zivatar a fotónkon:)
Éjszakái képekhez általában vannak professzionális beállítások, ahol a fotózni kívánt jelenséghez állíthatod a típust. Ez az opció telefononként eltérő és nem kell tőle csodát várni az egyszerűbb gépeknél (mint az enyémnél sem). Általában az ISO-t nem érdemes felnyomni, mert zajos lesz a kép. A zajos annyit jelent, hogy mintha elkentek volna rajta egy pohár olajat, szóval nem szép.

Ez is érdekelhet!  Holnap heves zivatar is lehet!

Egyes telefonokon van záridő vagy fénnyelfestés, nos ezzel a villámok például ügyesen megörökíthetőek.
A panoráma üzemmód is ismert a legtöbb készüléken, és erről csak annyit, hogy érdemesebb álló képernyővel, figyelni kell, hogy ne égesse ki a fotót a fénnyel és lassan, egyenesen mozgatni, hogy ne mosson szét és ne legyen ferde a Föld.

Mivel a telefonok sokat rontanak a képek színgazdagságán és kontúrjain, érdemes egy kis finomítást véghezvinni, hangsúlyozom nem sokat!:D
Erre egy egész ügyes kis app a Snapseed, amivel lehet a képeket szerkesztgetni.


Amiket általában érdemes, a következő beállítások:
Részletek–>struktúra, de csak minimálisat, különben pixeles és aurás lesz a kép

Finomítás: egy kevés kontraszt emelés, telítettséggel lehet játszani és a többivel is, de érdemes figyelni, hogy ne térjen el a valós színektől

Amiket még lehet használni: görbék, de óvatosan, fehéregyensúly, emberi fotóknál porté üzemmód.

Egyre figyeljetek: ne legyen túlhúzva. Szóval a kép a szerkesztés után is nézzen ki úgy kb, mint a valóságban 😄

Ha ezzel végeztél, exportálás és mentés.
(Vannak alap stílusok is a snapseed-en, olykor az is megteszi egyébként.)

Konklúzió: a kép legyen egyenes, fókuszálj a témára, legyen éles, ne lógjon bele, ha van rá módod semmi (Pl. Oszlop, vezeték, az ujjad stb), valamilyen módon látszódjon, hogy mi is a képed témája. A finomítás és képkidolgozás hasznos, de ne told túl. A lényeg a valósághű ábrázolás!

Röviden ennyi lenne a telefonos segítség, reméljük hasznos infó volt!😏