Ennyi volt az eső? Mikor tér vissza országosan a melegebb idő?

Időjárásunkat egyelőre a Kárpát-medencétől délre, délkeletre tevékenykedő ciklonális mező, sekély ciklonok alakítják. Ennek áramlási rendszerében nedves léghullámok érkeznek hazánkba és több helyen okoznak esőt, záporesőt.
Az Északnyugat- Nyugat-Európát elérő sarkvidéki eredetű levegő beszivárog a medencébe is északnyugat, nyugat felől, de ennek hatása csak a Dunántúlon érződik leginkább.
Az Alföldön még ma is késő tavaszi értékeket lehetett mérni, erről tanúskodik a hőtérkép is, miközben jelentős kontraszt alakult ki az ország két vége között, hiszen a Dunántúl nyugat felén lényegesen hidegebb volt az idő, mint a keleti határ mentén.

Országos Meteorológiai Szolgálat mérőhálózata által
regisztrált hőmérsékleti értékek 2019.04.11-én délután (14:10 UTC) Magyarországon


A következő napokban, bele értve a hétvégét is, még az említett ciklonális mező lesz ránk hatással, ezért ha nem is mindenütt, ám összességében többfelé valószínű gyenge eső, zápor. Nagyobb mennyiség már nem hullik, viszont 5-7 mm-t elérő csapadékösszegek főleg szombaton fordulhatnak elő, mikor kelet, délkelet felől újabb hullámban érkezik csapadékzóna. Az animáción az ECMWF modell által számított esőzóna látható szombat éjféltől, egészen vasárnap reggelig.

ECMWF modell által számított csapadéksáv
az Országos Meteorológiai Szolgálat prognózisában

Vasárnaptól aztán szárazabb napok kezdődnek, csökken a csapadékhajlam és a Skandináv-félsziget felett uralkodó anticiklon peremére kerülünk. Eleinte hűvösebb, száraz levegő szivárog térségünkbe észak, északkelet felől.
A hőmérsékletek ugyan közel alakulnak az átlagoshoz, de hajnalban itt-ott gyenge fagy sem kizárt főleg a jövő hét elején a szélvédett, derült megyékben. Napközben majd a csúcsértékek jellemzően kiegyenlítődnek és 14-15 fok körül tetőznek.
Csapadékra azonban már nincs kilátás. Az 500 hektopascal főizobárszint geopotenciál értékeit láthatjuk, ami tükrözi a fentebb említett makroszinoptikus helyzetet.

500 hPa geopot ECMWF modell

A 850 hPa nyomási szintekre számított hőmérsékleteket pedig az alábbi anomáción prezentáljuk, a következő 10 napra. A jövő hét második felében az észak-atlanti térségből lefűződő ciklonok és az Északkelet-Európa felé helyeződő anticiklon közös áramlási rendszerébe kerülhetünk így dél felől már melegebb, mediterrán eredetű légtömegek sodródhatnak felénk, ezért erősödni látszik a nappali felmelegedés, visszatérhetnek a 20 fok körüli maximumok, és sok napsütésre, kirándulóidőre számíthatunk a jövő hét végén.

Ez is érdekelhet!  Pénteken is folytatódik a hűvös, változékony idő
ECMWF modell által számított 850 hPa nyomási szint
hőmérséklete az előttünk álló 10 napban

Végezetül agrometeorológiai szempontból tehát elmondható, hogy az aszály ismét fokozódhat a következő héten, különösen azokban a régiókban ahol az elmúlt 24-48 órában nem hullott számottevő mennyiségű eső.
Amit fontos megemlíteni, hogy eleinte az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, alkalmanként megerősödik, ez pedig ronthat a hőérzetünkön és tovább száríthatja a talajt kellő csapadék hiányában.


A hőmérséklet anomália térkép pedig jelenleg jól tükrözi a következő néhány hétre felvázolt, a légnyomási képződmények elhelyezkedéséből adódó hőmérsékleti viszonyokat. Ez alapján láthatjuk, hogy fokozatosan átlag közelében alakul a hőmérséklet, majd újra átlag felé emelkedik a déliesre forduló nagy térségi áramlás jóvoltából.

Többhetes európai anomália előrejelzés

Összefoglalót készítette: Pap Áron meteorológus
Források: ECMWF, Országos Meteorológiai Szolgálat
Képek: network.hu