Tartós kánikula, hőségriadó

A Kárpát-medence időjárását a Nyugat-Európa felett lecövekelt teknőhöz kapcsolódó, helyét alig változtató ciklon és a felettünk húzódó magassági gerinc együttesen alakítja. A teknő előoldalán Afrika irányából szubtrópusi eredetű légtömegek áramlanak hazánk területére, ezért tovább fokozódik a hőség az előttünk álló napokban és indokolttá válik a hőségriadó.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat frontanalízise alapján láthatjuk, hogy egy hidegfront haladt el a hétvégén tőlünk északra, aminek hatására csak az északnyugati szél élénkült meg a szombati napon több helyen.

Az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékleti animáció pedig tökéletesen mutatja a várható, magas izotermákat térségünk felett.

Ez a forró levegő egész héten kitölti majd a medencét, ugyanis a frontok elkerülik országunkat, végig a magas nyomású gerinc marad az úr.

Részleteire bontva a prognózist:
Ma és holnap sok napsütésre számítunk, többnyire kevés fátyol-illetve gomolyfelhő jelenik meg az égen. Kisebb körzetekben, főként a Dunántúlon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés és itt-ott zivatargócok is kipattanhatnak az északnyugati, nyugati megyékben.
Alapjában nem ez lesz a jellemző, hanem a napos idő, sokfelé kánikulával. A délkeleti szél csak időnként élénkül meg.  A csúcsértékek ma és kedden 28-33 fok között szóródnak.  A minimumok sem süllyednek a nagyobb városokban 20 fok alá, viszont területi átlagban 15-22 fok közötti értékekre számíthatunk.

Fotó: Fedor Szilvia- MetKép-> A ti csoportotok

A hét közepén tovább erősödik a kánikula a tőlünk nyugatra örvénylő ciklon előoldalán. A gomolyfelhőkből a délutáni, kora esti órákban kis körzeteket érintő zivatargócok kialakulási esélye nem elhanyagolható, ám a legtöbb helyen száraz marad az idő, zavartalan napsütéses órákkal, kiváló strandidővel.  A délkeleti, déli irányú légáramlást ritkán élénkebb lökések kísérhetik, azonban jelentős légmozgás nem enyhíti majd a hőséget.
Szerdán 29-35, csütörtökön 31-36 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála.

Fotó: Sebő Rózsa- Metkép-> A ti csoportotok

A hét vége felé tetőzik a forróság, pénteken és szombaton zömében 32-37 fok közötti értékekre számítunk, és a hét második felében akár a melegrekordok is veszélybe kerülhetnek, egyes napokon valószínűleg meg is dőlnek.

Fotó: Horváth Mihály- MetKép-> A ti csoportotok

Vasárnap egy hullámzó frontálzóna hidegfronti szakasza közelítheti meg országunkat, aminek hatása a jelenlegi számítások szerint csak a Dunántúl nyugati felén érződhet még ekkor.

A jövő hét elején a Skandináv-félsziget felé helyeződő anticiklon peremén északkelet felől már kevésbé meleg levegő érkezhet, azonban jelentős lehűlés egyelőre nem mutatkozik. A nappali értékek 28-30 fok köré szelídülnek és mivel ciklonális mezőbe kerülhet a medence, ezért visszatérhetnek a záporok, zivatarok.

Ki kell emelni, hogy erre az időszakra vonatkozóan már nagy a számítások bizonytalansága.

Fotó: Kállai Tivadar- MetKép-> A ti csoportotok

Összefoglalót készítette: Pap Áron –meteorológus-
Források: OMSZ, ECMWF, MetKép
Borítóképért köszönet Szilvási Tibornak.