Velencei-tó időjárása a Kajak-Kenu Magyarbajnokság alatt!

Augusztus 8.-tól 11.-ig kerül megrendezésre a Serdülő, Ifjúsági és U23-as Magyarbajnokság a Velencei-tó sukorói pályáján. Rengeteg futam, még több versenyzője készül a hétvégére, és itt egy kis segítség az időjárás terén:

Csütörtökön hajnalban gyenge hidegfront érkezik a térségünkbe, így már a reggeli futamokon is élénk, olykor erős északnyugati szélre kell készülni, mely hát-oldal szél lesz. Délutánra várhatóan gyengül a légmozgás. Reggel 22-23 fok körül várható, majd napközben 28-30 fok köré melegszik az idő. Zápor, gyenge zivatar előfordulhat, elsősorban a nap első felében.
Estére mérséklődik a szél és 25 fok köré hűl a levegő.

Pénteken hajnalban 20 fok körüli minimumok várhatóak, majd napközben gyors melegedés kezdődik és 30-32 fokon tetőzik.
Az északnyugati szél csak időnként élénkülhet meg, így jó feltételek várhatóak az 1000m-ek idején.
Napközben változóan felhős idő lesz, de a napsütéses időszakokban kifejezetten tikkasztó lesz a parton és a vízen.

Este és éjszaka nyugodt idő várható, 23 fok körüli minimumokkal, majd szombaton napközben, már a délelőtti órákban a déli, délnyugati szél megélénkülhet, mely jobbos oldalszél (esetleg hátszél) lesz. Erős lesz a nappali felmelegedés, hiszen 32-34 fok közötti értékeket mérhetünk és csak időnként zavarhatják felhők a napsütést.

Éjszaka 23-24 fokig csökken a hőmérséklet és vasárnap gyorsan melegszik. Hőségre kell készülni 33-35 fok körüli maximumokra, de a napon ez, akár 40 fokos értéket is elérheti a parton. Napos, szeles időre kell készülni, már reggel is erős lehet a délies légmozgás, ami erős oldalszelet okozhat, esetleg hosszára is befújhat a pályán.

Összességében: érdemes esőkabátot és hosszú ruhákat is hozni, de a naptej, napszemüveg és sok folyadék is elkél majd a péntektől kezdődő hőségben!

Sok sikert kívánunk minden versenyzőnek,
Metkép csapata!

Ez is érdekelhet!  Fagyos lehet az éjjel!