Hidegrekord után, októberi "hőhullám", akár 25-27 fok is lehet a hétvégétől

A Kárpát-medence időjárását az északkelet-európai ciklon hátoldali áramlásában, északról érkező hideghullám alakítja még a keddi napon. Mára virradóan megdőlt a hidegrekord, melyet 2002. október 8-án Zabar állomásán regiszráltak minimumként, a reggeli órákban -3,6 fokkal. Az új rekordot Nyírlúgos hozta -6.2 fokkal, tehát igazán fagyos volt a keddre virradó hajnalunk.

Izland térségét is érintő mély ciklonmag által, a tőlünk nyugatra húzódó anticiklonális övből lefűződő magas nyomású centrum mindinkább felénk helyeződik. Ezzel elvágva az útját az északról érkező fagyos levegőnek. Ennek az anticiklonnak a középpontja egyébként fokozatosan Kelet-Európa felé helyeződik, miközben az észak-európai ciklonrendszer előoldalára kerülünk, ezért szerdára több fokkal melegebb levegő érkezik a magasban délnyugatira forduló áramlással.
Ez a szerdán kezdődő felmelegedés még csak átmeneti lesz, hiszen a tőlünk északra található alacsony nyomású rendszerhez (teknőhöz) kapcsolódó hullámzó frontrendszer peremhullámai elérik hazánkat is, egy ilyen hullám a csütörtöki hidegfront képében nyilvánul majd meg, és okoz kevés csapadékot, szélerősödést, átmeneti visszaesés a szerdai melegedés után.
A jelentős változás a hétvégétől kezdődik, már pénteken újra megemelkedik felettünk a légnyomás, ez pedig anticiklonális hatásnak tudható be, vagyis száraz, leszálló légmozgások veszik át a főszerepet a medence területén. Az anticiklon keleties irányba mozdul, és tőlünk az észak-európai ciklonrendszer az óceánon dél felé kezd kimélyülni. A kelet-európai magas nyomás és a több középpontú ciklonrendszer közös, azaz délnyugati áramlásában afrikai eredetű légtömegek sodródnak Európa belseje felé.
A hétvégével tehát kezdetét veszi az igazi indián nyár, sok napsütéssel, száraz, csapadékmentes késő nyári nappalokkal, eleinte hűvösebb, majd enyhe éjszakákkal.

A fronttérképen láthatjuk a középpontjával Izlandtól kissé délre örvénylő ciklont és a hozzá kapcsolódó frontrendszert, továbbá északkelet-európai elhelyezkedéssel a hozzánk hátoldalán, sarki hideget szállító ciklont. Légköri front ugyan nem érintett minket, ám a magasban érkezett hideg miatt, hidegfront jellegű hatások érvényesülnek. Az egyesülő képződmények előoldalán ma elkezdődik a mediterrán  léghullámok beáramlása hazánk felé, ezért megélénkül a Kisalföld környezetében megerősödik néhol a délnyugati, déli szél.

Ez is érdekelhet!  Folytatódik a hűvös idő, elszórt záporokkal

Az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékleteken pedig láthatjuk, hogy miként cserélődnek a légtömegek felettünk.

A GFS időjárás-előrejelző modell számításaiból kiragadott aktuális modellfuttatások összegzéséből készített fáklyadiagram (valószínűségi előrejelzés, megközelítőleg 1500 méteres magasság, Szolnok) is mutatja, hogy kezdetben az átlag alatti hőmérsékletű napokat, egy, a sokéves átlagtól több fokkal melegebb periódus követi.
A piros görbe a sokéves átlagot mutatja és a vastagon szedett fehér görbe a több modellfutásból készített átlagot az ensemble tagok +,- szórási tartományához viszonyítva.
Látható, hogy eleinte viszonylag kicsi a szórás, majd fokozatosan növekszik, (keszekuszább lesz a görbehalmaz) ezáltal a későbbiekre várható prognózisok pontossága és megbízhatósága csökken többé-kevésbé.  
Az alsó hegyes kis görbék a csapadékra vonatkoznak, melyek egyre kevesebb csapadékhozamot, szárazabb időszak lehetőségét vetik fel.

Részletes prognózis:
Ma, azaz kedden délután több órára kisüt a nap az ország nagy részén.
A ködfoltokkal érintett térségekben is feloszlik a párásság, magas szintű felhők jelenhetnek meg az égen, de csapadék ezekből kizárt. Délután az északi, északnyugati megyéket érheti el egy középmagas szintű illetve vastagabb felhőmező. A déli, délnyugati szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon, a Kisalföld környezetében helyenként erős lökések kíséretében.
Ma még hűvös napunk lesz, mindössze 11-17 fok közé valószínűek a maximumok.

Éjjel észak-magyarországi túlsúllyal erősebben megnövekszik a felhőzet, míg délebbre kevesebb lehet ezek mennyisége. Kissé mérséklődik ugyan a légáramlás, de élénk lökések változatlanul előfordulhatnak déli, délnyugati irányból. Csapadék nem várható. A hajnali és reggeli órák hőmérsékleti értékei zömmel +1, +9 fok között szóródnak, kevés helyen lehet talaj menti, esetleg gyenge légköri fagy.

Fotó: Kinczel László- MetKép-> A ti csoportotok

Szerdán egy közeledő hidegfront előterében igen enyhe, mediterrán levegő nyomul országunk területe felé. Ismét felerősödik a déli, délnyugati szél, ez sodorja magával ezt a magas hőmérsékletű levegőt. Kezdetben sok napsütésre van kilátás, majd északnyugat felől a délutáni órákban határozott felhősödés kezdődik és mutatóban már egy-egy zápor esetleg zivatar is kialakulhat.
Estétől délkelet felé terjeszkedik a keskeny felhőzóna, egyre nagyobb területen borul be az ég. A csúcsértékek 17-23 fok között tetőznek.

Ez is érdekelhet!  Pénteken is folytatódik a hűvös, változékony idő
Fotó: Sütő Máté- Sütő’s Photography

Csütörtökre virradóan a hidegfront felhőzete átmenetileg beborítja az eget felettünk, majd napközben északnyugat felől már el is kezdődik annak lassú felszakadozása, csökkenése. A köztes időszakban, a front átvonulása hatására, több helyen várható eső, zápor, néhol zivatargóc sem kizárt. A déli és keleti országrészben tartósan borult maradhat az ég, így ott lehet a hűvösebb. Zömmel  11-17 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála.
A nyugatira, északnyugatira forduló légmozgás élénk, helyenként erősnek ígérkezik, főleg az északi megyékben lehetnek viharos széllökések időnként.

Péntektől a front mögött anticiklon épül fel, ez a hétvégétől kelet felé helyeződik. Az észak-európai ciklonrendszer előoldalán pedig ahogyan az elején is szó esett róla afrikai eredetű, száraz léghullámok érkeznek, beköszönt az októberi késő nyár, tipikus vénasszonyok nyara .
Szombaton és vasárnap tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre több helyen éri el a csúcshőmérséklet a 23-24-25 fokot.
A déli szél megélénkül napközben, sok napsütésben lehet részünk a fátyolfelhők mellett, ám a hajnali és reggeli periódusokban a szélvédett tájakon pára és ködfoltok is megjelenhetnek, ami az utakon közlekedők számára veszélyforrást jelenthet!
Napközben várhatóan ezek mindenütt feloszlanak, a jövő hét elején is tovább tarthat az átlagosnál melegebb, száraz időjárás, egyes napokon 25 fok feletti, 26-27 fok közeli értékek is előfordulhatnak az Alföldön.

Fotó: Kállai Tivadar- Steve Kallai Photography


Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Források: ECMWF, OMSZ, Sütő’s Photography, GFS ENS, MetKép, Steve Kallai Photography
Borótképért köszönet: Kinczel Lászlónak