Hétfőn hidegfront, átmeneti, de jelentős lehűlés, majd fokozatos melegedés

Az utolsó napjait éljük a rekordokat döntő, október végi nyárnak, ami egyes napokon az indián nyár fogalmát is túlszárnyalta.  Az Alföldön, és az ország más pontjain is augusztus elejét idéző, magas hőmérsékleteket regisztrálhattunk az elmúlt 1 hetes periódusban.
Olykor szerte az országban 25-27 fok körüli „hőség” tombolt, sőt egyes megyékben és régiókban a 28-29 fokot is elérte, ami tulajdonképpen strandidőnek tekinthető.
A változás előjelei azonban már zajlanak, bár a hétvégén még anticiklonális hatások dominálnak a medence felett, ezért folytatódik a csendes, reggelente hűvös, a pára- és sűrű ködfoltok, zsugorodása, eltűnése után napközben kellemes hőmérsékletű légköri helyzet. Ahol makacsabb ködmezők alakulnak ki, a belőlük képződő alacsony szintű rétegfelhőzet akadályozni fogja majd a hőmérséklet kiugrást, így azokon a tájakon hűvösebb, kellemetlenebb lehet az idő, ám ez nem nagy területeket érint majd.
Észak-, Északnyugat-Európában ciklonok örvénylenek, a hozzájuk kapcsolódó frontok következtében nagy területen fordul elő csapadéktevékenység és fúj erős vagy viharos szél. A hullámzó frontrendszer egészen az Atlanti-óceántól a Brit-szigeteken és Skandinávia déli tájain át, Oroszország északi területéig húzódik.
Oroszország és Skandinávia északabbi tájain ennek hatására immár havazás lesz a jellemző, hiszen a légörvények fagyos, sarkvidéki légtömegeket mozgatnak a hátoldalukon a Kelet-Európai-síkság felé.

A következő 24 órában a nálunk most még déli, délnyugati áramlás, a Brit-szigetek és Izland környezetében megerősödő magas nyomásnak, azaz anticiklonnak a peremén hétfőtől északira fordul, és az északkelet-európai ciklonrendszerrel alkotott közös áramlási rendszerében sarkvidéki eredetű levegőt szállít Közép-Európa térségébe is az érkező hidegfront mögött.
Keddtől megnő a csapadékhajlam, több-kevesebb esőre, záporeső készülhetünk, ami agrometeorológiai szempontból kedvező hír az elmúlt periódus száraz, csapadékmentes kimenete után.


A fronttérképen az „M” betűvel jelölt terület látható felettünk, ez a magas nyomás, vagyis az anticiklon, ami biztosítja a hétvégén azt, hogy a messzebb, északnyugatra, északra húzódó frontok ne érjenek el minket.

Ez is érdekelhet!  Délelőtt több felhő, északkeleten csapadék, délután több napsütés

Az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékleti értékeken, pedig az esedékes légtömegcserét követhetjük nyomon, vagyis miként hódítanak teret a fagyosabb léghullámok észak felől a kontinens belseje felé.

Részletes prognózis:
Ma, azaz szombat délután, a reggeli és délelőtti ködfoltok feloszlását követően, általában zavartalan napsütésre készülhetünk. A makacsabb ködmezők hatására kialakuló alacsony szintű rétegfelhőzet (stratus) kis körzetekben esetleg tartósan megmaradhat, ott elmarad a hőmérséklet a napos területek átlagától. Zömmel 20-25 fok között szóródik, a ködös vidékeken lehet ennél akár 8-10 fokkal hűvösebb. A déli szél mérsékelt marad.

Éjjel derült égbolt mellett, viszonylag gyorsan elkezd hűlni a levegő és a magasban érkező melegadvekció hatására fokozódik a ködhajlam. Nagyobb területen képződhetnek sűrű ködfoltok, néhol 100 méter alá csökkentve a látótávolságot, ezért a korán járművel útnak indulók, fokozott óvatossággal vezessenek!
A légáramlás gyengének ígérkezik, ködszitáláson kívül számottevő csapadék még kizárt.
Többnyire 1-13 fok közé süllyednek a minimumok meglehetősen tág határok között.

Vasárnap délelőtt zsugorodik, legtöbb helyen feloszlik az éjjel képződött köd, ám néhol egész nap megmaradhat az erős párásság és rétegfelhőzet.
Az ország jelentős részén ellenben újra zavartalan, szikrázó napsütés következik, kiváló kirándulóidővel. A délies légmozgás gyenge, mérsékelt erősségű marad. A maximumok 20-25 fok között tetőznek, csak a ködfoltos vidékeken lehet változatlanul hűvösebb.

Fotó: Sütő Máté- Sütő’s Photography

Az előttünk álló hét elején hétfőn, hidegfront éri el országunkat. Északnyugat felől ennek előjeleként határozottan növekedni kezd előbb a magas-  majd középszintű felhőzet mennyisége, ami egyre jobban megvastagszik. Az Alföldön eleinte még kisüthet a nap, ám délután a legtöbb helyen már erősen felhős, borongós égboltra tekinthetünk fel. Még enyhe napunk lesz, főleg délen, délkeleten érhetik el a csúcsértékek a 20-22 fokot. Északnyugaton ellenben a 10 fokot is alig haladja meg, ott a lehűlés előszele már érződni fog, hiszen feltámad az északnyugatira forduló légmozgás. Északnyugat-, Észak-Magyarországon kisebb eső, zápor a napközbeli órákban elvétve már lehetséges, viszont érdemi csapadékhullás csak estétől kezdődik.


Keddre virradóra a lassan mozgó front többfelé okoz esőket, záporokat. Erősen felhős, borult lesz felettünk az ég a nap folyamán, komor, őszi hangulatú nap áll előttünk.
A késő délutáni, esti órákban kezd északnyugat felől szűnni a csapadék.  Az északnyugati, északi szél kissé megélénkül, főként a Dunántúlon lehetnek erősebb lökések.  A legmelegebb órákban 7-13 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála.

Ez is érdekelhet!  Változóan felhős idő lesz a hét első napján
Fotó: Fülöp Tamás- MetKép-> A ti csoportotok

A hét közepén, szerdán folytatódik az igazi őszi jelleg, erősen felhős marad az ég, csak lassan szakadozik, vékonyodik felettünk a felhőtakaró. Bár észak felől szerdára virradóan megszűnnek az esők, de eleinte délnyugaton, délen még eshet. Élénk, főleg Nyugat-Magyarországon és a Tiszántúlon erős lökésekkel kísért északi, északkeleti szél fúj, jelezvén, hogy komolyabb hidegadvekció következik.
Reggel még csak itt-ott lehet fagyveszély, 0, -1 fok körül, mivel a sok felhőnek köszönhetően másutt fagymentesnek adódik még a szerda reggel, +1 és +7 fok közötti értékekkel, ezzel szemben délutánra 7-14 fok közé emelkednek várhatóan.


Csütörtök
reggelre, észak felől tovább csökken a felhőzet, magas nyomású zóna húzódik felénk középpontjával. Ekkor, a leghidegebb órákban több helyen fagyhat, -1, -3 fok körül, sőt a fagyzugokban -4, -6 fokos hideg is lehet. Jellemzően -3, +5 fok közé süllyed. A nap folyamán Dél-Magyarországon mérsékelt-illetve közepes vastagságú, távozó felhőmező borítja az eget, ott gyenge eső, szitálás kezdetben előfordulhat. Északabbra a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre is mutatkoznak esélyek.  Kezdetben az északkeleti, majd délután, este a délkeletire forduló szél élénkül meg.  A csúcsértékek 7-14 fok között alakulnak.

Fotó: Kinczel László- MetKép-> A ti csoportotok

Péntektől az anticiklon Kelet-Európa felé helyeződik tovább, ekkor a Nyugat-Európa partjait elérő észak-atlanti ciklonok előoldalán a magasban enyhébb, melegebb léghullámok sodródnak felénk délnyugatira forduló áramlással.
A hét közepi jelentős visszaesés után, fokozatos felmelegedésre van kilátás, ugyan a mostaninál szerényebb változatban, de november első hetében visszakancsinthat a vénasszonyok nyara egy rövid időre, mikor a hőmérséklet csúcsértéke újra elérheti helyenként a 15-20 fokot.

Fotó: Kálmán András

Összefoglalót készítette: Pap Áron -meteorológus-
Források: ECMWF, OMSZ, Sütő’s Photography, MetKép
Borítóképért köszönet
: Kinczel Lászlónak