ÉRKEZŐBEN A TAVASZIAS IDŐ: +12, +15 fok körül mérnek a nyugati, délnyugati megyékben

Ma napközben az észak-európai ciklonrendszer egy újabb peremhulláma érint minket, erőteljes melegfronti hatás terhelheti szervezetünket.
Kezdetben a középső és északkeleti, keleti megyékben még eshet kevés eső, majd megszűnik a csapadék.  A Dunántúlon szakadozott, vékonyodó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható, máshol még inkább erősebben felhős égbolt lesz a jellemzőbb.
A délnyugati, nyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmelegebb órákban ma még tágabb határok között szóródnak a maximumok, hiszen legkésőbb az északkeleti tájakat éri el a délnyugatról érkező enyhébb légtömeg.
+5, +16 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk, nyugaton, délnyugaton van némi esély a melegrekord megdöntésére, melyet 1965-ben, +16.4 fokkal regisztráltak Homokszentgyörgy- Mariettapuszta állomásán.

Holnap szerte az országban kellemes, tavaszias idővel köszönthetjük februárt.

Háttérkép: Gerócs Hajnalka MetKép->A ti csoportotok

Ez is érdekelhet!  Pénteken is folytatódik a hűvös, változékony idő