Erőteljes lehűlés kezdődik!

Erőteljes lehűlés kezdődik!

A következő napokban fokozatos, erőteljes lehűlés kezdődik, több fokkal az átlag alatti értékekre számíthatunk!

Az elmúlt hétvégén, de még a hét erlején is kellemesen meleg, nyarat idéző időjárásunk volt, amit csak az élénk, olykor erős szél zavart meg, elsősorban a Dunántúlon. Nos, ennek vége, mégpedig egy tőlünk messze északra, a Baltikum területén ólálkodó, erősen kimélyült, hatalmas kiterjedésű ciklonnak köszönhetően. Ennek a ciklonnak a hidegfrontja érte el az ország nyugati területeit tegnap este, sok esőt és néhány zivatart is hozva.

Erőteljes lehűlés kezdődik!


Szerdán délelőtt már a Tiszántúl nyugati határán járt a hullámzó hidegfont, a front mentén tartós esőt okozva, beágyazott záporokkal.
Mikor a front hétfőn elérte a Földközi-tenger medencéjét, egy mediterrán ciklont alakult ki, ami hatalmas mennyiségű csapadékot okozott, eddig elsősorban Észak-Olaszországban. A mediterrán ciklon tőlünk délre halad el, azonban a következő 24 órában jelentős mennyiségű esőt hoz a Dunántúlra, a legtöbb csapadékot délnyugaton mérhetjük.

Csütörtöktől egy anticiklon húzódik Közép-Európa fölé, mely súlypontjával északkeleten található, és áramlási mezejébe kerülve szibériai eredetű, hideg légtömegek érnek el minket. Az országrészek között jelentős eltéréseket tapasztalhatunk a következő napokban.
Csütörtökön a Tiszántúlon még 15-18 fokig melegszik a levegő, míg a Dunántúlon csupán 12-14 fok várható, a keleti, északkeleti szél északkeleten élénk lehet.
Pénteken a Dunántúl déli felén várható a leghidegebb, ott 12-14 fok körül lehet a maximumok, míg az ország többi részén 15-18 fok is lehet a legmelegebb órákban és ismét északkeleten lehet élénk a keleti, északkeleti légmozgás.
Szombaton országszerte 12-14 fok között alakul a maximum hőmérséklet, csupán délkeleten lehet 15-16 fok kora délután. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül napközben.
Vasárnap északkeleten lesz a legenyhébb az idő, ott 12-14 fok is lehet, míg az ország döntő részén 10 fok körül alakul a maximum hőmérséklet, ami több fokkal az átlag alatt van. Az északkeleti szél ismét élénk, helyenként erős lesz.

Ez is érdekelhet!  Kell félnünk egy földrengéstől?

Szerencsére az éjszakák nem lesznek nagyon hidegek, szombat reggelig 8-10 fok várható a hajnali órákban, míg vasárnap 5-10 fok körül fog alakulni a minimum hőmérséklet, északon lesz a leghidegebb.
Sajnálatosan a Tiszántúlon csütörtöktől nagy mennyiségű csapadék már nem várható, így ott továbbra is marad az aszály.

Frissítés: A hétvégén az újabb modellfutások alapján már fagyhat!

Borítókép és térkép: Wxcharts.com