Ismét aszályosodunk, de mikor jön az eső?!

Ismét aszályosodunk, de mikor jön az eső?!


Az alábbi néhány térképen az OMSZ hivatalos mérései reprezentálják a talaj jelenlegi állapotát. Az első ábra a felső 20 cm nedvességét mutatja. Ezen a szinten még különösebb problémák nem látszanak, habár az Alföld egyes területein ismét kezd a szárazabb irányba billenni a mérleg. Ennél már a 0-50 cm-es szint (2.) jóval szárazabb és ezen a mélységen a szezonban jelentős vízhiány alakult ki, amit a szeptemberi csapadékos idő sem pótolt. A harmadik ábrán ennek a talajrétegnek a vízhiánya látható. Sopron térségében, illetve az Alföldön vannak olyan részek, ahol több, mint 50 mm víz hiányzik a talajnak ezen rétegéből. Az alacsonyabban lévő rétegeket is belevéve (4., 5.) látszik, hogy az ország jelentős részén alig van nedvesség a talajban, ami azt jelenti, hogy a korábbi esők a legtöbb helyen gyakorlatilag le sem jutottak a mélyebb talajszintekre. Ez sokfelé közel 150 mm vízhiányt jelent (6.) 100 cm-nyi talajban. Ez a réteg már inkább a fáknak, folyóknak, tavaknak és ásott kutaknak probléma. Az Alföldön számtalan, már évtizedek óta jól működő kút száradt ki.

Talajnedvesség a 0-20 cm-es rétegben (1.)
Talajnedvesség a 0-50 cm-es rétegben (2.)
0-50 cm-es vízhiány (3.)
Talajnedvesség a 0-100 cm-es rétegben (4.)
Aszály eső időjárás előrejelzés
Talajnedvesség az 50-100 cm-es talajrétegben (5.)
Vízhiány a 0-100 cm-es talajrétegben (6.)

Mikor érkezik újabb eső?

Sajnos országos, hosszan tartó esőzés egyelőre nem látszik, legalábbis bizonyossággal nem lehet a mostani kép alapján kiállni mellette, de a jövő hét végétől, az ünnep felé megindul a változékonyabb időszak és több eső várható. Az amerikai hosszútávú modell (GFS) csapadékosabb idővel számol és az ország egy részén jelentős eső is hullhat!
(Fontos: ez rendkívül hosszútávú csapadékelőrejelzés, ami jelentősen változhat. A számok csak jelzésértékkel bírnak!)

Forrás: wxcharts.com

Ez is érdekelhet!  A hét utolsó napján már több lesz a napütés, keleten lehet még csapadék