Szombaton hidegfront érkezik!

Szombaton gyökeresen megváltozik az időjárás, hidegfront érkezik!

Úgy tűnik, hogy a csütörtökön és pénteken várható meleg időt ismét hidegfront szakítja meg, több napra!
Sajnos nem kezdődik túl jól a nyár, az eddigi esős, hűvös időszak csak két napra köszön el tőlünk, csütörtökön és pénteken még 26-30 fokot mérhetünk, majd szombaton ismét hidegfront érkezik hozzánk.

Az érkező hidegfront mögött a jelenleginél hűvösebb légtömegek érnek el minket, aminek napokig lesz utánpótlása, így a csúcshőmérsékletek ismét visszaesnek 20-26 fok köré, a tartósan csapadékos területeken akár ez alatti maximumokat is mérhetünk. Javulásra a jövő hét közepétől számíthatunk, ekkor visszatérhet a kora nyárias meleg, 30 fok körüli csúcshőmérsékletekkel.

Részletesen:
Szombaton
napközben hidegfront érkezik, aminek hatására többször megnövekszik a felhőzet, de csapadék ezen a napon még nem várható, azonban az északkeleti szél-elsősorban a Dunától keletre- megerősödik, északkeleten viharos lökések is kísérhetik!
A csúcshőmérséklet 20-25 fok között alakul, északon lesz a leghidegebb.

Vasárnap már gyengül a szél, egyben megnő a csapadékhajlam nyugaton, északnyugaton. Északnyugaton egymást követik majd a záporok, zivatarok, ennek következtében ott, illetve a nyugati határ mentén 20 fok alatt alakulhatnak a csúcshőmérsékletek, miközben szintén ezeken a területeken még élénk lehet az északi szél is. Az ország többi részén 22-24 fok körüli értékeket mérhetünk a legmelegebb órákban.

Hétfőn ismét megélénkül az ésszakkeleti szél, miközben már kora reggeltől több hullámban alakulnak ki záporok, zivatarok országszerte, nagyobb eséllyel délen, legkisebb valószínűséggel északkeleten. A csúcshőmérsékletek 20-25 fok között várható, de a záporok, zivatarok jelentősen lehűtik majd a levegőt!

Kedden lesz a legkellemetlenebb az idő, az időnként megélénkülő szél mellett országszerte várható csapadék, záporos, zivataros gócok formájában. A hőmérséklet csúcsértéke többfelé is inkább 20 fok alatt fog alakulni, semmint felette, elsősorban a záporok, zivatarok miatt. Az egyetlen vigasz, hogy ez a mélypont, innentől már melegedés kezdődik.

Ez is érdekelhet!  Ma már többet süthet a Nap, melegedés veszi kezdetét

Mennyi is lesz az annyi, azaz mennyi eső várható?
Bár a két nagy globálmodell (ECMWF, GFS) másképp látja a helyzetet, 20-40mm eső várható, leginkább a déli, délkeleti tájakon.

Az ECMWF modell összcsapadék előrejelzése jövő hét szerda éjfélig.
A GFS modell összcsapadék előrejelzése jövő hét szerda éjfélig.

Térképek forrása: Wxcharts.com