Érkezik a csapadék, majd hétvégén a lehűlés!

Érkezik a csapadék, majd hétvégén a lehűlés!

Holnap egy kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat, ami miatt délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső. Szerdán még inkább a Miskolc-Baja vonaltól északnyugatra eshet az eső, majd csütörtökön kelet felé távoznak a felhők.
Legkisebb eséllyel, illetve legkevesebb mennyiséggel a délkeleti határszél közelében élők számíthatnak, ott 2-5mm várható a következő bő 2 napban, míg a Dunántúlon 10mm feletti értékek se leszbnek kirívóak, helyenként 20mm felett is lehet a lehulló csapadék mennyisége.

Ahogy látjuk, a két nagy modell (ECMWF; GFS) nem teljesen ért egyet a mennyiségek, illetve a területi lefedettség tekintetében, de egyértelműen kirajzolódik, hogy délkeletet szinte szárazon hagyja, míg a legcsapadékosabb a Balaton térsége lehet.

Szerdán és csütörtökön a csapadékmentes tájakon még 10 fok feletti maximumok várhatóak, majd pénteken országszerte kicsivel 10 fok alatt fognak a maximum hőmérsékletek alakulni. Szombat reggel országszerte gyenge fagy várható, a maximumok pedig 6-8 fok közöttiek lesznek.

Vasárnap szintén gyenge faggyal kezdődik majd a nap, a maximumok pedig a szombatihoz hasonlóan várhatóak.
Az északi szél többször megélénkül majd, pénteken erős széllökések is lehetnek, elsősorban a Dunántúlon, ott szombaton is szeles napra kell készülni. Vasárnap pedig, a középső tájakat leszámítva mindenhol élénk lesz a légmozgás, helyenként erős széllökésekkel.

Összefoglalva: a következő napokban ismét téliesebb idő várható, sok esővel, széllel, ami tovább rontja a hőérzetünket. Azonban a hideg napjai meg vannak számlálva, következő cikkünkből kiderül, mikor jöhet az igazi, tavaszias időjárás!

Térképek és borítókép: Wxcharts.com