Rengeteg eső jön!
Mondhatnánk, hogy megdöbbentek a meteorológusok is azon ami jön, de azért ennyire nem szörnyű a helyzet. Viszont elmondhatjuk azt is, hogy évek óta nem volt ilyen csapadékos tavaszkezdés, mint ami most jön.
Szerencsére az aszály eltűnt, mostanra a felső 20cm-es mélységig szinte mindenhol telítettek a talajok, de lejjebb még fér némi víz.



A HungaroMet talajnedvesség térképei alapján is kijelenthető, hogy az aszály megszűnt.
Nos, ilyen nedvességviszonyokra fog érkezni a következő 1 hét során több hullámban a csapadék, mégpedig igen jelentős mennyiségben! A GFS előrejelzése alapján mintegy 10-40mm hullhat le, ennél kevesebb csak északnyugaton lehet, ott 2-5mm között vár ez a modell.

Az ECMWF se fukarkodik az esővel, bár némileg visszafogottabb, 20-30mm között vár a következő 168 óra folyamán, szintén szinte száraz északnyugati területekkel.

Valószínűbbnek tűnik a GFS előrejelzése, azonban várhatóan a csapadékos területen is nagy különbségek lehetnek egy-egy körzet között, ugyanis a csapadékmezőben beágyazott záporok is lesznek, ami miatt egy-egy területen akár 40mm feletti csapadékhullás sem kizárt, különösen, hogy több modell a következő 24 órára is 20mm felett jósol azokon a részeken, amiket több csapadékgóc is betalál.
Összefoglalva egy szokatlanul (de nem rendkívüli módon!) csapadékos március végi időjárás jön, ami a talajnedvesség tekintetében az alsóbb rétegek telítését is eléri, azonban hátráltatja a tavaszi mezőgazdasági munkákat, így a gazdálkodók egyik szeme sír, a másik nevet.
Térképek és borítóképek:
met.hu
wxcharts.com