Szupercellák délnyugaton!

Szupercellák délnyugaton!

Szupercellák szántják át a Dunántúl déli részét, az egyik Kaposvár térségében „ügyködik”, míg a másik most éri el déli határunkat, Siklós környékén!

A szupercellák nem olyan heves ugyan, mint a tegnapiak, azért környezetükben viharos széllökésekre, felhőszakadás intenzitású esőre, valamint aprószemű jégre kell számítani!
A haladásuk észak-északkeleti irányú, így a délebbi cella Szekszárdot, míg az északabbi Dunaújvárost érheti el, feltéve, hogy addig nem esik szét.

Ezek a zivatarok egy zivatarrendszer részei, amely jó 100km-el nyugatabbra lépett az ország területére, mint az előzetesen várt forgatókönyv szerint kellett volna.
Maga a rendszer kelet felé halad, délnyugat felől folyamatosan képződnek a zivatarok Horvátországban illetve Boszniában, így akár az Alföld egy része is kaphat újra csapadékot!

Mivel a Tiszántúl jelentős részén napos az idő, ha eléri ezt a térséget, újból erősebb zivatarok is kialakulhatnak! Igyekszünk tehát rajtatartani a szemünket a radar és műholdképeken, hogy időben szólhassunk, hol várható komolyabb vihar!

Slusszpoén: Miért van ott az a nagy kék gyűrű a radarképen? Valami zavarja a helyi radartornyot, ami emiatt csapadékot érzékel ott is, ahol valójában nincs. Ez lehet egy rosszul beállított wifi, amatőr rádióadó is.

Műhold és radarképek: Windy.com

Ez is érdekelhet!  Délután a Dunántúlon egyre több zápor, zivatar lehet

Szólj hozzá!