Csütörtökön heves zivatarok érkeznek!
Már az éjjel is lehetnek zivatarok, de csak a tűzijáték után érkeznek Pest vármegyébe, bár nyugaton már a késő délutáni óráktól lehetnek záporok, akár zivatar is kialakulhat!
Viszont éjjel megérkezik a hidegfront, ami nem csak komolyabb lehűlést, de heves zivatarokat is hoz, több hullámban!
Először, még az éjjel északon indulhatnak be a zivatarok, majd átterjed északkeletre is a zivatarozás. Ezek a cellák a kora délelőtti órákig tartanak majd ki, ekkor heves események még nem lesznek.
Délután délnyugat felől ismét zivatarok indulnak meg, az ország nagy részén lehetnek majd zivatarok, délen heves zivatarok is, 2cm feletti jéggel, viharos széllel, illetve felhőszakadással!

A paraméterek alapján csütörtökön, elsősorban délen, szupercellákra is számítani kell, amiket 90km/h körüli széllökések, 20mm feletti, hirtelen lehulló csapadék, valamint jégeső és erős villámlás kísérhet majd! Amennyiben több zivatar is végighalad ugyanazon terület felett, akár 30-60mm csapadék is hullhat 24 óra alatt.
Megjegyezzük, hogy mivel konvektív jellegű csapadékról van szó, nagy lesz a területi szórás, 10-20km-en belül lehetnek helyek ahol leesik 50mm, illetve lehet olyan terület is, ahol néhány mm eső fog esni!

Este rendszerbe szerveződött zivatarok is jöhetnek! Ott a fő veszélyforrás a viharos kifutószél lehet!
Térképek: Wxcharts.com
Borítókép: Vivien Rybak