Richter skála szerinti 4-es erejű rengés volt Csongrádban!

A földrengés hangos robajjal járt, károkról eddig nincs jelentés.

Éjjel, 0:50-kor Csongrád külterületén következett be a rengés, ami, – bár hazánkban szokatlanul erősnek számít, hiszen országhatáron belül jellemzően 3-as magnitúdójú alatti rengések szoktak előfordulni – gyengének számít, így nem valószínű, hogy az ijedtségen kívül bárkinek is baja esett volna.

A rengést erős hanghatás kísérte, amit még Kecskeméten is hallottak! A rengés közel van a nyári, szintén csongrádi földrengésrajhoz, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Intézet közlése szerint vizsgálják, hogy milyen összefüggés van a két esemény között.

A rengést 0:59-kor egy 1,7-es rengés követte, de a Szeizmológiai Intézet szerint a következő hetekben még kisebb rengésekre számítani kell!

Szólj hozzá!