Holnap: nyári meleg, közel 30 fok!

De kettősség várható az országban! Holnap a mainál is melegebb idő várható. Reggel bárhol előfordulhat pára- ködfolt. Ez napközben feloszlik, bár északnyugaton, északon megmaradhat egy-egy helyen, de inkább a rétegfelhőzet lesz a jellemző. Gyors melegedésre kell számítani a nyári időszámítás utolsó hete első napján, délutánra délen 25-26 fok is lehet, tehát közel 30 fok. Az … Olvass tovább

Földrengés Zala megyében!

Földrengés volt Zala megyében! Richter-skála szerinti 2,3-as rengés volt Zala megyében, Zalakaros környékén. Károkról eddig nem érkezett információ, bejelentés. A földrengés 9 óra 22 perckor történt, 13km-es mélységben történt. Amennyiben érezte a rengést, írja meg nekünk! Bár gyenge volt a rengés, azonban az epicentrum környékén akár érezni is lehetett!

Hidegfront: pénteken fagyos reggel, majd visszatér a meleg idő!

Hidegfront érkezik szerdán! Kedd szerdán még marad a 19-24 fok közötti maximum, majd szerdán délutántól egyre hidegebb levegő áramlik hazánkba, erős, néhol viharos széllel. Csütörtökön még a szél miatt nem tud úgy lehűlni éjszaka a levegő, azonban pénteken már igen ( ez alól kivétel a nyugati országrész). A Dunától keletre lévő területen pénteken fagypont közelében, … Olvass tovább

Napos időt, 25 fok körüli maximumokat hoz a vénasszonyok nyara!

Napos időt és meleget hoz! Nyakunkon a vénasszonyok nyara, már a mai napon is a Nap volt a főszerepben, azonban napról-napra melegebb lehet délutánonként! Ahogy korábbi, előző cikkünkben is említettük a reggelek hidegek lehetnek, néhol köd is lehetséges. A magasban egyre melegebb levegő érkezik, mely napról napra egyre jobban fogja éreztetni hatását, holnap azaz Szerdán … Olvass tovább

Hideg, néhol ködös, fagyos reggelek!

Hideg, ködös reggelek! Az elmúlt napokban inkább a csapadékos, szeles idő volt jellemző, ám ez változik! A következő napokban napos, száraz időre kell számítani, melegedéssel! A magasban holnaptól kezdve gyors melegedés zajlik, mely a talajon is érezteti hatását, ám ilyenkor már az ilyenfajta enyhülés -főleg az Alföldi területeken valamint a völgyekben- esélyt teremtenek a ködös … Olvass tovább

Pénteken nyárias meleg: közel 30 fok is lehet!

Nyárias napok jönnek! A következő napokban egyre melegebbet mérhetünk, ám a meleg mellé záporok és zivatarok is társulnak! Így a következő napokban több hullámban kell számítani csapadékra! Nagyobb mennyiség inkább az ország, nyugati és északi felén lehetséges, ott hűvösebb is lehet az idő, északnyugaton például lesznek olyan területek ahol a héten 20 fokot sem éri … Olvass tovább

Ma is szükség lesz az esernyőkre, hidegfront hoz záport, zivatart!

Ma is szükség lesz az esernyőkre, hidegfront hoz záport, zivatart! Kedd délelőtt A hajnali pára és ködfoltok feloszlását követően, a délelőtti órákban többnyire erősen felhős, borult lesz az ég. Nyugaton, északnyugaton a front előterében már előfordulhat záporeső, esetleg zivatar. Délelőtt még a déli, délnyugati szél lehet élénk, időnként erős. Kedd délután A délután folyamán megérkezik … Olvass tovább

Borult, esős időben indul a hét!

Borult, esős időben indul a hét! Hétfő délelőtt Többnyire erősen felhős borult lesz az ég, északnyugat felől azonban átmenetileg szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. A déli, és keleti tájakon továbbra is számíthatunk esőre, záporesőre, délkeleten egy-egy zivatarra. A Dunántúlon az északnyugati, a keleti határ mentén a délnyugati szelet mérsékelt, élénk széllökések kísérhetik. Hétfő délután A Dunántúlon … Olvass tovább

Csapadékos időben ér véget a hét!

Csapadékos időben ér véget a hét! Vasárnap délelőtt Az ország nagy részén többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, a délnyugati országrészben már előfordulhat eső, záporeső. A Dunántúlon élénk lehet a délies szél, máshol gyenge lesz a légmozgás. Vasárnap délután Erősen felhős, borult lesz az ég. Az északi tájakon eső, zápor, délnyugaton záporeső, esetleg zivatar … Olvass tovább

Indián nyár érkezik!

Meleg, indián nyár érkezik! Jelenleg is folyamatosan melegedés zajlik, ám holnap főleg Dunántúlon a mainál hidegebb lehet és csapadékosabb az idő. A következő napokban is bár meleg 20-25 fok körüli maximumra kell számítani, de jelentős csapadék is eshet, amelyről már beszámoltunk! Ezt követően szerdán- csütörtökön egy hidegfront érkezik, csapadékkal, majd jövő hétvégére újra beköszönt a … Olvass tovább