Jövő héten kopogtat a decemberi tavasz, nyugaton és délen 15-16 fok is lehet

Izland környezetében egy viharciklon örvénylik,melyhez egy hosszan elnyúló hidegfront is kapcsolódik.   Ez a ciklon a szigetvilág részein orkán erejű szelet, hóviharokat okoz. Ennek hidegfrontja közeledik a kontinens belseje felé, azonban az Alpok, mint hullámkeltő tényező feltartóztatja, ezért mozgása lelassul. A fronttérképen látható az Izland közeli középpontú viharciklon, továbbá a hozzá kapcsolódó frontzóna.  „M” betű a … Olvass tovább

Így közeledik nyugat, délnyugat felől a jelentős esőt hozó csapadékmező

Az éjszaka folyamán kelet felé húzódik fokozatosan a jelentősebb esőket hozó csapadékhullám. Nyugaton hajnalban szűnni kezd az eső, szakadozik a felhőzet. Már reggeltől feltámad, majd napközben tovább erősödik, olykor viharossá fokozódik az északnyugatira forduló szél, kelet felé pedig elhagyja térségünket a hidegfront és a nyugat felől benyúló anticiklon peremére kerülünk, csökken a felhőzet, megszűnik fokozatosan … Olvass tovább

Hullámzó hidegfront, lehűlés, majd jövő hét vasárnaptól melegedés, +15 fok is lehet

Átalakulóban van a Kárpát-medence időjárása. Ennek első mozzanata a hétvégével elkezdődött enyhülés. Ma, azaz vasárnap már az ország nagyobb területén eltűnt a napokban uralkodó, tartós köd, hideg légpárna és kisütött a nap. A napsütés jótékony hatására erősödött is a nappali felmelegedés és helyenként 10-12 fok körüli, kora tavaszias hőmérsékleti értékeket mérhettünk. A nyugalomnak azonban vége, … Olvass tovább

Hétvégétől a talajon is melegszik, vasárnap délen már 11-13 fok is lehet

Jelenleg több ezer kilométeres kiterjedésű, északkelet-délnyugat tengely mentén húzódó, több középpontú magas nyomású zóna alakítja időjárásunkat.  A felettünk lévő egyik centruma fokozatosan kelet felé helyeződik és hátoldalán több fokkal enyhébb levegő érkezik. Ez a melegedés már a magasban elkezdődött, azonban a leszálló légmozgások hatására a talaj közeli légrétegekben megülepedett az a hideg, nyirkos levegő, ami … Olvass tovább

A hegyekben 15-20 cm-es hótakaró is hullhat, az erősödő északi szél hófúvást idézhet elő!

Közeledik térségünkbe annak a ciklonnak a nagy kiterjedésű felhőrendszere, mely hétfőre virradóra sokfelé meghozza az első, számottevő havazást. A légörvény előoldalán éjjel a magasban néhány fokkal enyhébb levegő áramlik dél felől, majd hétfő napközben északira forduló légáramlással megkezdődik a száraz, sarkvidéki eredetű légtömegek beáramlása újabb hullámban a Kárpát-medencébe. Ezt láthatjuk az animáción, miként hódít teret … Olvass tovább

Havazások után kemény fagyok, akár -10, -12 fok körüli hajnalokkal!

Mára virradóra a Skandináv-félsziget felett örvénylő ciklonrendszerhez kapcsolódó frontzóna markáns hidegfrontja érte el a Kárpát-medencét. A front mögött felhalmozódott sarkvidéki eredetű léghullámok a Nyugat-Európa felett húzódó magas nyomású zóna peremén megerősödő, sőt viharossá fokozódó északnyugati, északi széllel sodródnak Európa belseje felé.  A fronttérképen a hosszan elnyúló hidegfront látható: A hideg, fagyos levegő nyugalomba jut, majd … Olvass tovább

December első napjaiban támad a tél, hidegbetörés fenyeget!

Mint tudjuk, már csak 1 hét maradt hátra az őszből, jövő hét vasárnap beköszönt a meteorológiai tél december 1-jén. Nagyon úgy tűnik, hogy idén próbál igazodni ehhez az időjárás is, ugyanis már az elmúlt 1 hétben egyre határozottabb jelei kezdtek mutatkozni annak, hogy megváltozik az áramlás alapvető jellege a kontinens középső területe felett. Ennek oka, … Olvass tovább

Évszaknyi hőmérséklet-különbség az országon belül

Mint korábban szó esett az előző cikkben róla, az Alföldön szinte késő tavaszi, vagy kora őszies az időjárás jellege, 20-21 fok körül van a hőmérséklet, addig a Dunántúlon, különösen a nyugati megyékben, alig éri el a +5 fokot. A hidegfront hatására csapadék is érkezik, a nyugati hegyekben esetleg havas eső sem kizárt, másutt az ég … Olvass tovább

12-13 fokos különbség a nyugati és keleti határ között, éjjel megdőlhet a minimum rekord

Mediterrán ciklon és a hozzá kapcsolódó melegfronti felhőzet alakítja ma időjárásunkat, ezért az ország középső és nyugati vidékein sokfelé esik az eső, záporeső, és hűvös, hideg az idő. A nyugati határszélen csupán 6-7 fokot mérnek, míg délkeleti, keleti határainknál 18 fok körüli magasságba szökött a hőmérő higanyszála. Délkelet felől igen enyhe levegő érkezik a magasban, … Olvass tovább

November első napjaiban intenzív melegedés, vasárnap már újra 20 fok körül

Mielőtt a lényegre térnénk, mindenképp érdemes megjegyezni, hogy nem tér vissza a zavartalan és csendes indián nyár. Annak egy szelesebb, felhősebb, olykor csapadékzónákkal tűzdelt, változékonyabb kiadása mutatkozik majd meg, annak ellenére, hogy egyes napokon az ország különböző pontjain 20 fok körüli, feletti értékeket mérhetünk, illetve az éjszakák is kifejezetten enyhének adódnak ismételten. De mi is … Olvass tovább