Hazánk időjárását az immár Kelet-Európa felett húzódó anticiklon, illetve a Brit-szigetek felett örvénylő, mérsékelt-övi ciklon közös áramlási rendszere alakítja, ezért dél, délnyugat felől az eddigieknél jóval enyhébb, váltakozó nedvességtartalmú,mediterrán légtömegek sodródnak a medencébe.
Ma az említett Brit-szigetek környezetében tevékenykedő légörvény melegfronti felhőzete húzódik felénk, ezért erősen felhős időre van kilátás,  több-kevesebb csapadék is hullhat  Láthatjuk az északnyugat-európai ciklon élesen kirajzolódó struktúráját a műholdképen is, továbbá a front térképen a hozzá kapcsolódó frontvonalakat.

Az 1500 méteres magasságra előrejelzett hőmérsékletek pedig a légtömegek áramlását, cseréjét mutatja a kontinens területe felett.

A jövő héten folytatódik majd az átlagostól enyhébb, azonban mindinkább csapadékos légköri helyzet. Várhatóan az ország nagyobb részén mérséklődik, illetve megszűnik a szárazság és a talaj mélyebb rétegeibe is jut majd nedvesség.
Ennek oka, hogy alacsony nyomású zónában helyezkedünk el a folytatásban, ezért a Nyugat-Európában zajló ciklontevékenység keleti oldalán újabb és újabb csapadékzónák, peremhullámok fűződhetnek le, ezért nálunk is a ciklonális hatások lehetnek a mérvadóak.


Részletes prognózis:
Ma, azaz szombat délután zömmel erősen felhős, borongós lesz felettünk az ég, csak rövid napos időszakok fordulhatnak elő, erre nagyobb esély a Dunántúlon van eleinte. Kelet-, Északkelet-Magyarországon a távozó csapadéksávból még gyengén esik, szemerkél az eső.  Délután, este nyugat, délnyugat felől viszont újabb hullámban érkeznek esők, záporok, helyenként jelentős mennyiségben. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
Melegadvekció zajlik a magasban, ezért a talaj közelében is elkezd melegedni, a Dunántúlon egyre többfelé éri el a 13-16 fokot a maximum, míg északkeleten nem változik érdemében a mai napon, ott 8-10 fok körül, itt-ott az alatt tetőzik.

Fotó: Nagy Mariann Mara- MetKép-> A ti csoportotok

Éjjel északkelet felé halad a felhő- és csapadékzóna, ezért sokfelé várható ismétlődő eső, záporeső, kiadósabb mennyiség az Alföld középső, illetve a Dél-Dunántúl tájain fordulhat elő. Tovább élénkül, erősödik a déli, délkeleti szél, a sok felhő és a légmozgásnak köszönhetően pedig igen enyhének adódik a hajnali és reggeli órák hőmérséklete. Általában +4, +14 fok között szóródik.

Fotó: origo.hu

Vasárnap napközben kicsivel még tovább erősödik a déli, délkeleti szél, (40-50 km/h) főleg a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon és az Alföld délkeleti, illetve középső vidékein alkalmanként viharos, 60 km/h-át is elérő, esetleg meghaladó széllökések lehetnek.
Napközben ugyan szakadozik a felhőzet, ezért rövid napsütéses periódusokban lehet részünk az ország harmadán, főleg északkeleten maradhat tartósabban borús az ég és ott eshet az eső gyengén. Másutt elszórtan fordulhat elő, kisebb eső, zápor, sőt a Dunántúlon kis eséllyel egy-egy záport dörgés, villámlás is kísérhet.  A legmelegebb órákban 16-21 fok közé emelkednek a csúcsértékek, ám északkeleten ennél hűvösebb marad a levegő, ott a déli szél sem érezheti számottevően a hatását.

Fotó: Sütő Máté- Sütő’s Photography

Az előttünk álló új hét sem hoz drámai változást ehhez képest, ami a hétvégén kezdődik. A sokéves átlagtól magasabb hőmérsékletekre, gyakori esőzésekre van kilátás.
Hétfőn okklúziós front alakítja időjárásunkat. Ennek hatására ismét sokfelé kell számítani esőkre, sőt záporok, zivatargócok is előfordulhatnak a front mentén.  A Dunántúlon északira fordul a szél átmenetileg, míg a front előtt az Alföldön élénk délnyugati szél fúj.
A maximumok 11-19 fok között alakulnak.

Kedden eleinte lehetnek napos időszakok, később az északi tájakon a felhőzet megvastagodását ismételt esőzés követi. A csapadéksáv dél felé terjeszkedik, és okoz az Alföldön is záporokat, néhol esetleg zivatart. A déli légáram nagy területen megélénkül, megerősödik.
Kifejezetten enyhe napunk lesz, Dél-, Délkelet-Magyarországon akár 22-23 fokig is melegedhet a levegő, míg máshol 13- 20 fok között a legvalószínűbb.

Szerdára hidegfront éri el országunkat, fokozatosan gyengül, szűnik a csapadéktevékenység és északnyugat felől szakadozik a felhőzet, ám többnyire sok felhő lesz felettünk. A déli, délnyugati szél átfordul északnyugatira és mérséklődik. 12-17 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála.

A hét második felében is folytatódik az időszakos esőkkel tarkított, de az évszakos átlagnál melegebb jelleg, a légmozgás szegényebb éjszakai és hajnali órákban sűrű ködmezők esélye megnő.
Drasztikus lehűlés, komolyabb síkvidéki havazás Magyarországon a hónap közepéig szinte kizárható.

Fotó: Tekse-Bata Melinda- MetKép-> A ti csoportotok

Összefoglalót készítette: Pap Áron –meteorológus-
Források: ECMWF modell, OMSZ, Eumetsat, Sütő’s Photography, MetKép
Borítókép
: scied.ucar.edu


Facebook Comments