MetKép

Szerdán már egyre többfelé előbújhat a Nap

Szerdán már egyre többfelé előbújhat a Nap

Szerda délelőtt

A hajnali pára és ködfoltok, a napsütés hatására fokozatosan feloszlanak. A Dunántúlon és a középső országrészben derült, gyengén felhős lesz az ég. Északkeleten azonban maradhat a közepesen, illetve erősen felhős idő. Többfelé mérsékelt délnyugati szél fújhat.

Szerda délután

Több órás napsütésben bízhatunk, egyedül északkeleten lehetnek még felhősebb körzetek. A déli, délnyugati szél többfelé mérsékelt, néhol élénk lehet.

Erősödik a nappali felmelegedés, a mai csúcsértékek 18 és 26 fok köré emelkedhetnek.

Szerda estétől – csütörtök reggelig

Az éjszaka folyamán többnyire derült, gyengén felhős lesz az ég. A Dunántúlon és az Északi-középhegységben pára és ködfoltok képződhetnek.

A minimum hőmérséklet 4 és 15 fok köré csökkenhet.

Térképek mögötti fotók: MetKép Team / Sütő Máté

Ez is érdekelhet!  Kora nyárias idővel indul a hét, majd kedden hidegfront érkezik