Rengeteg csapadék jön, zivatarok is lehetnek!

Rég nem látott mennyiségű eső jön, az ég is döröghet!

A következő napokban végre olyan mennyiségű csapadék hullhat, ami már képes tölteni a talajok 20cm-nél mélyebb részeit is, régóta várunk már erre.

A hét első napján még kevesebb helyen lehet csapadék, záporok formájában, legnagyobb eséllyell a Dunától keletre. Kedden érkezik az első jelentős eső. Már a reggeli órákban borult lesz az ég, a Duna déli részein pedig eshet az eső. Délelőtt mindenhol megvastagodik a felhőzet, és délnyugat felől egyre több helyen lesz eső. A legkevesebb csapadékra nyugaton, északnyugaton számíthatunk, a középsőés délkeleti tájakon pedig a legtöbb, ezeken a helyeken 10mm-t meghaladó mennyiség hullhat.

Szerdán átmenetileg szárazabb idő lesz, csak késő délután lehetnek újból záporok, ismét a Dunától keletre. Csütörtök hajnalban érkezik az újabb csapadék, záporok, zivatarok alakulnak ki a Dunától keletre, amikből lokálisan 5-10mm eső eshet.
Az igazi dömping pedig pénteken kezdődik, nyugat felől fog érkezni az eső, északnyugaton is eshet 5mm, míg a középső, északi, délkeleti vidékeken 20-30mm is eshet bő 24 óra alatt.
Délután, a legnagyobb valószínűséggel délkeleten zivatarok is kialakulhatnak, melyeket viharos kifutószél, apró szemű jég kísérhet, valamint lokálisan 10mm feletti csapadékot adhatnak.

A GFS előrejelző modell összesített csapadék térképe szombat reggelig. Forrás: Wxcharts.com

Összességében, szombat délelőttig, amikor elvonulnak az esőt adó felhők, 10-50mm eső fog hullani, a legkevesebb északnyugaton, a legtöbb az ország középső, északi és délkeleti részén. Egyes modellek ennél többel számolnak, akár 70mm-es mennyiséggel, de ha a realitások között akarunk maradni, a legcsapadékosabb területeken 20-50mm-el számolhatunk.

Természetesen ez kevés arra, hogy a talaj mélységében feltöltődjön, de ha folytatódik ez az 1-2 hetente érkező jelentős csapadék, tavaszra jobb állapotba kerülhetnek talajaink.

Borítókép: Wxcharts.com

Szólj hozzá!