22 millió fát ültetnek Magyarországon!

2019 tavaszán 22 millió facsemete ültetésével járul hozzá az ország a levegő tisztaságához, illetve a talaj erózió mérsékléséhez, mely várhatóan sok fajnak adhat otthont és búvóhelyet és az erdőgazdálkodásban is komoly szerepet tölt be. Nagyjából 2000-2500 hektárnyi területet foglal magába a program, melyről az erdők világnapja alkalmából esett szó. Idén már 4800 hektárnyi területre van … Olvass tovább

A vihar érkezése Csongrádra! (Fotók)

A tegnapi nap során a délutáni órákban az intenzív konvekció hatására intenzív záporok és zivatarok alakultak ki először a Dél-Alföldön, majd egyre többfelé este és éjszaka. Ezen zivatarok egyike Csongrádot is érintette erős szél és rövid ideig tartó felhőszakadás kíséretében. Persze én, mint helybeli egyből a fotózásra fókuszáltam, és egy gyors sprinttel kifutottam a városból. … Olvass tovább

Gyengül a szél!

Ahogy már tegnap is többször utaltunk rá, ma délután végre elkezdetett gyengülni a szél, már csak a Dunántúlon, illetve északkeleten fúj erős, olykor viharos szél. Az éjjel tovább gyengül a légmozgás, holnap délelőtt azonban északnyugaton ismét erőre kaphat, ott újból viharos erejű lökésekre kell számítani, míg máshol élénk szél várható! Térkép forrása: met.huBorítóképet készítette: Szilvia … Olvass tovább

Havazik a Kékestetőn!

Két videón is élőben követheti a havazást, jelenleg sűrű köd van a hegyen, és közben szállingózik a hó, erről tanúskodnak ezek a webkamerák is.Ha van esetleg képe, videója, ossza meg velünk, és mi a lehető leghamarabb kirakjuk az oldalra! Videók, és a borítókép forrása: https://kekesteto.hu

Felhőszakadással érkezik a vihar a déli megyékbe!

Nagy kiterjedésű zivatarrendszer éri el az országot, az elmúlt órában ugyan gyengélkedett kicsit, és némileg kevésbé intenzív csapadékot adott, de az elmúl 20 percben láthatóan újra feltöltődött, és több helyen már felhőszakadás -szerűen esik belőle az eső!Lassú mozgású a rendszer, így nagyobb az esélye, hogy lokálisan villámárvizeket okozzon! A viharos szél is komoly károkat okozhat, … Olvass tovább

Gyönyörű peremfelhővel érkezik a zivatarrendszer!

A déli irányból közelítő viharról többször is adtunk ma este tájékoztatást, azóta rendszerré fejlődött, és bár a csapadékban látszik némi csökkenés, még mindig heves zivatar, ami Szegednél, illetve Szegedtől nyugatra lép be az országba. Várhatóan északnyugat felé vonul, erős, viharos szél, nagymennyiségű csapadék, és akár jégeső is kísérheti az útját!A borítókép nem sokkal ezelőtt, a … Olvass tovább

Elérheti Szegedet az újabb vihar! Gyengült, de még a város felé tart a cella!

Úgy tűnik, Szegednek nincs szerencséje, a most erős záport adó felhő ugyan hamarosan továbbáll, de érkezik délnyugati irányból egy erős, szupercella gyanús cella, ami várhatóan sokáig időzhet a város felett, ugyanis jelenleg is igen lassan, retrográd irányban halad. Bár a legutolsó radarkép alapján gyengült, korai lenne a vihar széteséséről beszélni. Radarkép: met.hu

Szupercella ólálkodik délen?

A radar, és műholdképek alapján egy szupercella tart Magyarország felé, Szerbia irányából!Az érkező cella igen heves csapadékkal érkezik, az erős leáramlás miatt feltételezhető, hogy jég is vegyül az vízcseppek közé, valamint viharos szél kísérheti. Nagyon erős a villámtevékenysége is, valamint a műholdképek tanulsága szerint a felhőtető is igen magasra nyúlik fel.A cella mozgása alapján Szeged … Olvass tovább