MetKép

ÉRKEZŐBEN A TAVASZIAS IDŐ: +12, +15 fok körül mérnek a nyugati, délnyugati megyékben

Ma napközben az észak-európai ciklonrendszer egy újabb peremhulláma érint minket, erőteljes melegfronti hatás terhelheti szervezetünket. Kezdetben a középső és északkeleti, keleti megyékben még eshet kevés eső, majd megszűnik a csapadék.  A Dunántúlon szakadozott, vékonyodó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható, máshol még inkább erősebben felhős égbolt lesz a jellemzőbb. A délnyugati, nyugati szél megélénkül, több … Olvass tovább

Jövő hét közepén hidegbetörés, az eső után helyenként havazás, hózápor, viharos szél

Míg a hétvége és a jövő hét eleje időjárását az elmúlt hetekre is jellemző zonális, azaz nyugatias áramlás alakítja, addig a jövő hét közepére átalakul a nagytérségi légköri cirkuláció. Kezdetben Dél-, Délnyugat-Európa felett anticiklon helyezkedik majd el, mi pedig ennek a peremén leszünk, ezért érintenek majd minket az északra robogó ciklonokhoz kapcsolódó peremhullámok.Ugyanakkor ebben a … Olvass tovább

Pénteken melegfront, kezdődő, határozott felmelegedés

Több középpontú ciklonrendszer örvénylik tőlünk északra, szinte egymást követik a ciklonok az észak-atlanti és az észak-európai térségben. Mi ezeknek a légképződményeknek az előoldalán helyezkedünk el, noha a hozzájuk kapcsolódó frontok elérnek vagy legalábbis érintenek minket. Ez lesz pénteken is, mikor egy melegfront felhőzete vonul át felettünk, ami leginkább az ország középső és északkeleti, keleti megyéiben … Olvass tovább

TAVASZ ÉS TÉL- délnyugaton már +12 fokot is mérnek, északkeleten fagy, havazik

Mindezért egy hullámzó frontrendszer a felelős, melynek melegfronti felhőzetéből a középső és keleti országrészben fordul elő kiterjedt csapadéktevékenység. Ez jellemzően eső, záporeső, ám északkeleti tájainkon havazás, havas eső a jellemző, helyenként már összefüggő hóréteg is kialakult! Ezt tükrözi Felsődobszáról készült képünk, Palla Lénártnak köszönet érte! A nap további részében a frontrendszerhez kapcsolódó markáns hidegfront szól … Olvass tovább

Tavaszias hétvége következik, többfelé 13-15 fok is lehet

A Kárpát-medence időjárását az Atlanti-óceán felől érkező váltakozó nedvességtartalmú, zömében enyhe léghullámok alakítják. Már úton van az a hullámzó frontrendszer, melynek hidegfrontja holnap sok csapadékot, szeles, barátságtalan időt ígér. Ennek alakulásáról korábbi cikkünkben és előrejelzéseinkben olvashatnak! A hét második felének időjárását is ez az erős nyugat-keleti áramlás fogja meghatározni. A keddihez hasonló nagyobb csapadék már … Olvass tovább

Zivatar és havazás egy napon: ezt hozza a keddi hidegfront! – Jövő hétvégén kora tavaszi hőmérsékletek

Az elmúlt napokban, sőt hetekben tartósan magas nyomású mező uralkodott a kontinens nagy részének időjárása felett.Ennek hatására a Kárpát-medencében megülepedett a hideg, nyirkos légtömeg, melyet csak ideiglenesen tudtak gyenge hidegfrontok felszakítani, ezért a napsütéses órák száma ebben a hónapban meglehetősen alacsony.A következő napokban azonban az eddig megszokott eseménytelen, ködös , nyirkos időszaknak vége szakad, bár … Olvass tovább

Hétvégén meleg, kedden erős hidegfront! Éjjel és vasárnap napközben: ÓNOS ESŐ VESZÉLY!

Európa északi részein ciklonokkal tarkított, szeles, csapadékos, Oroszország északi, északkeleti peremterületein kemény téli időjárás a jellemző, havazásokkal. Délnyugat-Európában egy magassági teknő hatására különösen az Ibériai-félszigeten szintén csapadékos jelleg uralkodik, itt gyakran esik az eső, záporeső. Európa keleti és középső tájainak tágabb környezetében magas nyomású zóna húzódik, melyben leszálló légmozgások uralkodnak, emiatt csapadék nem fordul elő. … Olvass tovább

Ragyogó napsütés az ország nagy részén

A tegnap érkezett mérsékelt hidegfront energiája immár elég volt most ahhoz, hogy a délnyugati és északkeleti határszél ködre érzékeny, szélvédett területeinek kivételével kitakarítsa a megülepedett, nyirkos légtömegeket az ország legnagyobb részéről. Száraz, a magasban kissé hidegebb levegő érkezett, de a talajon ebből mit sem érzünk, ugyanis nagy területen +5 fok körül, helyenként már +7, +8 … Olvass tovább

Kora tavaszias idővel búcsúzik a január, jövő héten már éjszakai fagy is kevés helyen lehet

Bár a tél java már lassan eltelt, de téliesebb fordulat a december eleji átmeneti hideghullám óta csak epizódszerűen, hidegfrontok mögött alakult ki röpke időre, melyet hideg légpárna követett. Abban az időszakban érezhettük, hogy az időjárás talán igazodik a naptárhoz, azonban mindezt csak a medence sajátos jellegének köszönhettük, ugyanis magaslégköri folyamatok nem támogatták volna a télies … Olvass tovább

GLORIA- heves vihar, nagy esőzések, havazások spanyol területeken

A felettünk húzódó nyugat-keleti tengelyű magas nyomású zónától északra és délnyugatra is ciklonok örvénylettek az elmúlt pár napban. A Földközi-tenger nyugati medencéje, Spanyolország keleti partjai térségében ugyanakkor egy aktív mediterrán ciklon alakult ki, mely stacionáriussá (veszteglővé) vált a térség keleti partjainál. Észak felől a leszakadt magassági teknő a Földközi-tenger nyugati medencéje felett kellő táptalajjal lett … Olvass tovább