Csütörtökön fagy is lehet!

Fagy lehet csütörtökön! Holnap egy hidegfront érkezik, melynek köszönhetően lehűlés, zápor, zivatar lehetséges. Erről részletesebben itt olvashat. Majd a hidegfront után jelentős lehűlés következik akár 10 fokkal kevesebb is lehet. A maximum 19-23 fok körül alakul, még a minimum 2 és 11 fok között, hidegebbet Dunától keletre mérhetünk, melegebbet pedig főleg a nyugati országrészben, illetve … Olvass tovább

Kedden 10 fokos lehűlés, heves zivatarokkal!

Kedden hidegfront érkezik! Keddig folyamatos melegedés várható, majd ezen a napon egy hidegfront miatt záporokra, zivatarokra kell számítani. Hétfőn akár még hőségnap, 30 fokot elérő maximum is lehet, ezen a napon a nyugati országrészben zápor, zivatar lehetséges, akár egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt! Majd kedden az ország bármely részén lehetséges zápor, zivatar, de főként Salgótarján- … Olvass tovább

Ma: nyárias idővel ér véget a hét!

Nyárias idővel ér véget a hét! Vasárnap délelőtt A délelőtti órákban jobbára derült, gyengén felhős idő várható, északkeleten lehet több felhő. Az északnyugati szél még helyenként megélénkülhet. Vasárnap délután A délutáni órákban továbbra is napsütésé lesz a főszerep, azonban átmenetileg megnövekedhetnek a gomolyfelhők, az Alpokalján kis eséllyel egy-egy záporeső, esetleg zivatar kialakulhat. Az északnyugati szelet … Olvass tovább

Következő órák: zivatarok, záporok!

Következő órákban egyre többfelé kell számítani zivatarra, záporra! Főként az ország északi felén kell ismétlődő záporra, zivatarra számítani. De az ország más részén se kizárt a következő órákban. A csapadék a konvektív jelleg illetve a lassú áthelyeződés miatt kis területre koncentrálódik, lokális csapadék várható. Főleg hegyeknél villámárvíz is kialakulhat, egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. Napnyugta … Olvass tovább

Erős fagy! Akár -10 fok is lehet reggel!

Erős fagy! Akár -10 fok is lehet reggel! Nagyon hideg reggel vár ránk, fagyzugos helyeken -5, -10 fok is lehet a hajnali órákban, lássuk a részleteket! Napközben hideg levegő áramlott a Kárpát-medencébe, amit az erőteljesebb felhőképződés, a megerősödő északkeleti légáramlás, valamint a néhány fokkal alacsonyabb hőmérséklet is jól jelzett napközben. A légmozgás mostanra jelentősen mérséklődött, … Olvass tovább

Szerdától: jelentős csapadék érkezik!

Szerdától jelentős csapadék érkezik! Szerdától megváltozik időjárásunk! Addig marad a naposabb, tavaszias idő, reggelente fagy, vagy épp fagypont közeli értékekkel, délután pedig 15 és 23 fok közötti maximumokkal! Az elmúlt időszakban a kevés csapadéknak köszönhetően jelentős szárazság alakult ki, az ország egy részén soha nem látott száraz évkezdet volt eddig. Azonban szerdától gyökeresen megváltozik a … Olvass tovább

Rekord száraz évkezdet: komoly aszály!

Rekordszáraz évkezdet! December vége óta az ország nagy részén elzárták a ”csapokat”. Az ország nagy részén már most, március második felében komoly gondot okoz a szárazság, sok helyen az elmúlt 3 hónapban egy fél havi csapadék sem esett le. Ez főként az ország középső részén figyelhető meg, ahol sajnos az elmúlt időszakban az északnyugati frontok … Olvass tovább

Fagyos reggelek: akár -12 fok!

Fagyos reggelek várhatóak! A következő 4-5 napban még marad az átlag alatti, fagyos idő, nappal pedig kora tavaszias maximumok. Péntek, szombat, vasárnap reggel fagyos, néhol zord lehet a minimum: -2 és -12 fok között alakul. Melegebbet nyugaton, a főváros belső kerületein, valamint a Balatonnal mérhetünk. Hidegebbet pedig keleten, leghidegebbet pedig a Kiskunságban, a Nyírségben, valamint … Olvass tovább

Berobban a tavasz!

Berobban a tavasz jövő héten! Ma 15 fok körül a maximum, majd hidegbetörés érkezik, amelynek köszönhetően újból pár hidegebb napra kell készülni, reggelente akár komoly fagyokkal! Majd jövő héttől kezdődően melegedés veszi kezdetét, és megérkezhet a tartósabb tavaszi idő, sok sok napsütéssel! A reggeli fagyok – főleg az időszak első felében még megmaradhatnak-. A hőmérséklet … Olvass tovább

Március 15: tavaszias idő,+15 fok!

Melegedés: tavaszias lesz a kedd! A magasban már jelenleg is melegedés kezdődött el, mely a hatását a magasabb helyeken érezteti is, azonban síkvidéken a hideg levegő csak most tudott “nyugalomba jutni“, ezért éjszaka az Alföldön a leghidegebb éjszaka lehet ezen hidegbetörésen. Majd folyamatos melegedés várható, holnap már 10 fokos maximum lehet, hétfőn már 13-14 fok … Olvass tovább